Álom kontra valóság

Hát november régen volt. Azóta történt egysmás. De ami a blog szempontjából fontos hogy újra bebizonyosodott h nem véletlen mondják "az idő gyógyítja a sebeket". Igen ezzel vitatkoztam bár még most is azt teszem mert nem kimondottan az idő volt de ez már egy másik téma. A lényeg h a fájdalom elmúlt. Az emlékek nem. Azok mindig meglesznek. Néha még most is gondolok rá. Talán néha még mindig szarul esik de az nagyon ritka. Változtam az elmúlt időszakban érzelmileg. Már feltudom úgy fogni hogy az élet ilyen és ezekből kell tanulni. Minden megy tovább. És mindig lesznek rossz pillanatok. De igyexem az emlékekre mosolyogva visszagondolni. Nézzük a jót ugyebár! 

És ki tudja mit hoz a jövő.....

Azthittem a film fog kikészíteni. De nem. Neméppen ugyan az volt mint a könyv úgyh nem volt rám oylan nagy hatással. De a hely.... nem is hittem h ha oda megyünk moziba gond lesz. De aztán hirtelen ott álltam ahol anno. És minden eszembe jutott. Próbáltam másra figyelnide megrohamoztak az emlékek. Mikor kimentünk cigizni eszembe jutott a cigit kérő bácsi....régebben leírtam ezt is.

Lehet h a fáradtság is hozzájárul de megint szar a hangulatom. Az utóbbi pár napban ez van. Nemértem miért. Lehet hogy ha fáradtabb vagyok erősebbek felettem az érzéseim?

Fizikailag se vagyok jól. A gyomrom megint rendetlenkedik. De mind1 ezvan. Majd elmúlik.

Már megint a sírás....és az érzés h jólenne nem létezni....mintha minden el lenne veszve.....nemértem....félek.....nemtudom mi történik.....

Megint emlékképek cikáznak a fejemben. Régiek...Nagyon régiek...lehet h nem is léteztek azok a pillanatok? Hogy én értelmeztem félre? Szabadulni akarok....

Napok óta fáj a fejem és álmos vagyok. Elszoktam a koránkeléstől.

 Most megintVele álmodtam...gőzöm sincs mit reggel még tudtam de már nememlékszem. 

Egy ideje már folyamatosan jelen van bennem megint az a rosszérzés ami néha már elmúlik. De hiányzik. Megint csak úgy a semmiből bukkannak elő régi emlékek. Néha még sírásra késztetnek. Mondhatnánk hogy túl szép volt h igaz legyen.

Nemértem miért tartok még itt...néha már szinte gyűlölöm magam hogy képtelen vagyok túllépni. Ha egyszer már a tényeket felfogtam akkor mégis miért?

Most minden zavaros a fejemben...mintha hiába akarnék gondolkozni nemmegy. Nemtudok koncentrálni.

Visszatértek az álmok. Utálom ezeket az álmokat. Hazugságokat és valótlan dolgokat álmodni nem túl jó dolog

Amúgy ez a nap nem volt különös vásárlás aztán be pestre vissza majd aludtam egyet a kutyuval és TV-t néztünk.... A mesemondás teccett:D Méghogy nemtucc mesét:P innentől ezzel nem rázol le!

Na azthiszem mára ennyi fáradt vok.Talán annyira h ne álmodjak :S

Ma felhívtam. Lehet hülyének nézni de semmi másért csak mert kiderült h orvosokhoz mászkál én meg aggódtam és mondta h ma megy vissza. Kiváncsi voltam mitmondott a doki. Ezt el is mondta majd jött a "vicc" miszerint "sajnálom e nemtudok olyan jó hírrel szolgálni hogy meghalok". Felment bennem a pumpa.... Sajnálom de nekem ez nem jó vicc. És ha azt képzeli rólam h ilyet kívánnék na az még szarabb. Meg a beszédstílus. Oké lehet én értelmeztem félre de lehet szólni h "bocs nem vagyok Rád kiváncsi".

Csak azért fájt mert tényleg semmi hátsó szándékom nemvolt. Nem akartam feltartani vagy az élet nagy dolgairól beszélgetni. Csak kiváncsi voltam h mi van vele. De ha ez probléma ezt is meg lehet mondani.Sajnálom....

...de nemtudok...

Az utóbbi két napban kicsit intenzívebb a lehangoltság mint máskor. Többet gondolok rá vmiért mint az utóbbi időben. De hát ez van ezt kell szeretni ugye? Ez van nemtudok micsinálni. Hiába tudom h nem lesz ez már jobb h nem fog változni semmi. Néha ezt már nem is várom. Sőt magam se udom megmagyarázni miért nem mlik az érzés.

Na jó azthittem össze tudom szedni a gondolataimat annyira h írjak de mégse....majd máskor...Jóéjt!

Miért? Csak mert.....Feleslegesek a kérdések és az elmélkedések.... A fájdalmat ez úgyse űzi el.... se azt ami a hiányából fakad se azt ami az érdektelenégből. Fölöslegesen tépem itt a szám.... 

Találtam egy szöveget...nem kell párhuzamot keresni meg semmi...c.sak egyszerűen elbőgtem magam rajta....

"

Halálos szerelem

"Volt egy gyönyörű lány,ki hitt a mesékben,
hitte,hogy lesz egy álom,miből fel nem ébred.
Örökké tart majd,s ő csak várta,
hitte,hogy többé nem marad árva.

Szeretetre vágyott,megértésre,és két ölelő karra,
arra hogy,viszont szeressék,semmire csak arra.
Nem értette miért kér oly nagyon sokat,
s miért nem talál valaki mellett végre oltalmat.

S egy szép nap úgy tűnt az álom végre valóra vált
hisz találkozott azzal,kire már oly rég óta várt.
A fiú büszke volt,hiú,s naiv, de a lány olyat érzett,mint még soha addig.

Rájött a fiú is,ez még több is lehet, lehet ez még igaz szerelem.
Bízott benne,hogy így elfelejti azt a lányt,
ki nem hagyott maga után mást,csak örök talányt.

Szomorú volt,félt,szenvedett,
hisz az dobta el,kit igazán szeretett.
De a gyönyörű lány csak oltalomra várt,
így ő is feledni kezdte a mély gyászt.

Rájöttek,hogy ők talán egymásnak lettek teremtve,
s a szerelem örök oltárára szentelve.
A lány megkapta az áhított oltalmat,s szerelmet,
a fiú pedig gyógyulni érezte a fájó sebeket.

Szerették egymást,együtt voltak, míg nap ragyogott az égen, úgy hitték már nem éreztek ilyet,nagyon régen.

De minden álom elmúlik egyszer... Miért is ne?!
s a gyönyörű tavasz helyére tél köszönt be.

Mégis hitték,hogy egymással minden jó lehet,
s hogy együtt ketten legyőzhetetlenek lesznek.
A szerelem csodákra képes,ezt el kell ismerni,
olykor tudni kell a másikat oroszlánként védeni.

Mert ki egyszer már tied lett, S úgy érzed örökre Őt szereted.
Nem hagyhatod,hogy elmenjen,érte küzdeni kell,
ha már egyszer megszerezted,nem engedheted el.

A szerelem erős lánc,
örökké tartó,szédítő tánc.
Úgy fűz magához,hogy észre sem veszed,
s úgy táncol,hogy elveszted eszed.

Örökké remél,örökké bízik,
s megtanít téged örökké hinni.
Hinni a másikban,s ezt el is éri,
hisz elhiszed,hogy örökké mellette fogsz élni.

Így hittek Ők is egymásban,
s vakon bíztak a szeretett társban.
Hisz az igaz szerelem elvakít,
s hiszed,hogy szép,amíg a másik el nem taszít.

S akkor jön a fájó ébredés,
a mindenkori tiszta reszketés.
Hisz egyedül félsz,együtt bármi könnyebb,
De Ő akkor már nincs melletted,helyette más van: a fájó könnyek.

Ez a történet a gyönyörű lánnyal, s a hiú,naiv sráccal.
A fiú nem bízott az érzéseiben,mindent tagadott,
s a lány szemei előtt is ködként szállt el az édes oltalom.

Az oltalom,mit annyira áhított,mire annyira vágyott,
s közben nem tett mást,csak kergetett egy álmot.
Szép volt a fiúval,de nem tehetett mást,
érezte,vissza már nem jön, elengedte hát!

A fiú rájött,hogy még mindig a másikat szereti,
akárhogy is bánt vele,soha nem feledi.
A gyönyörű lány hívta,kérlelte, maradjon Vele,
hisz ő nem tenne mást,csak igazán szeretne.

De a fiú hajthatatlan volt,vissza se fordult,
s a lány nem értette mit csinált ilyen rosszul.
A fiú csak rohant,messze már,
Úgy érezte ha kell,a halálból is vissza hozza a másik lányt.

Hisz szerette,csak Érte élt,
de nem tudta,hogy a gyönyörű lány csak Miatta remél.

Eltelt egy hosszú év,s a fiú egyedül maradt,
nem találta meg a lányt,kit annyira akart.

S a fiú újra csak szaladt,szaladt vissza,
de a lány ekkor már búcsúlevelét írta,
Mire a fiú odaért,a lány már a földön hevert,
s véres gyenge kezében szorított egy levelet.

A fiú szólította: "Szerelmem",
de a lány akkor már semmit nem felelt.
Ki egy éve forrón ölelte,s szerelmesen,
az nem lehet már vele többé sosem.

A borítékra csak annyi volt írva:
"A barna szemű fiúnak,kit már nem feledek soha"
Lassan,könnyeitől szinte alig látva kibontotta, s olvasta

"Drága Egyetlenem!Kedves édes Szerelmem!
még mindig kimondhatatlanul szeretlek,pedig már több mint egy év telt el búcsúnk óta,
de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél,
gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...
Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.
Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak!
Hiszen Te jelentesz mindent nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok?
Hisz ha nem vagy velem,fáj a levegővétel,szinte belehalok.
Nem akarok már nélküled élni,Nélküled nem is létezek.
Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem szüntelen keres,de sehol nem talál....
Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban éltem át,már magamban őrzöm.
Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...
Gyilkolna, zinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s kínná lesz a légzés.
Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.
Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam.
Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy felejtselek el Téged!
Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled!
Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha minden álmom,s vele életem is véget érne.
S már a halállal sem küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök.
Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak,mit remélek,
Le akarok lépni az útról,mit már oly rég óta járok.
Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...
Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!
Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni!
Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."

Ekkor a srác lecsukta a levelet,
melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.
Képzeletben még újra látta szerelmét,
s még egyszer,utoljára szélesre tárta két kezét.

Ölelni akarta a lányt,de már nem tudta,
csak könnyei folytak tovább,újra meg újra.
Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát,
Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.

Majd édes,lágy szellőtámadt váratlanul,
kérlelte a fiút fáradatlanul...
Leszáll az éj,s a fiú elhagyta otthonát,
az édes szellő a temető felé sodorta két lábát.

Két szemével sírva kutatta a sírt,
vérző szívére már semmi nem nyújt írt.
Ekkor elsuhant a szellő,s csend borult a tájra,
a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.

"Ne sírj, kérlek Drága,ne sírjál,
már nem fáj,hogy akkor eldobtál.
Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...
szeretlek, imádlak, jobban minden másnál,
S veled bátrabb voltam a halálnál...
Nem is Ő keresett engem,én kutattam utána,
s én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok,
védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak,
hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."

A fiú csak fájdalmasan zokogott,
tudta,hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felöl egy halk,őszinte szót hozott: "Szeretlek"!

Fáááradt vagyok.....de megérte, jó volt a tegnap este. Csak kicsit sokáig tartott:) Ásítozok itt össze vissza....

Nemrég mentem el boltba és találkoztam beöltözött gyerekekkel...nemtuttam h itt is divat a "Csokit vagy életet" dolog.

Újabb mélypont közeleg....vagy már ittvan....fene se tudja....úgyérzem mintha minden energia kiszállt volna belőlem ma....megint ez a "nem akarok élni" feeling van bennem.... Rettentően hiányzik....de miért???? A rohadt életbe is nem akarom h hiányozzon rohadtul nem!!!!!!!!!

El akarom felejteni és közbe mégis aztkérdezem miért nincs itt velem....

Pihi van. Most értünk haza, bogyó megkapta a téli papucsait. Végre ezt is megszültük. Ezzel kapcs fel lett cseszve kicsit az agyam de mind1.

Fáj a hátam, fáradt vagyok és hisztis is. Jó kis hármas. Ottokár is megkapja holnap a téli papucsait azokkal a ronda felnikkel:S Nemszeretem őket....csúnyák....elrontják az összképet.

Olvasgattam ma a naplómat....meg a blogomat....nem fedeztem fel semmit és nem volt nagy megvilágosodás sem. Ugyan olyan hülye vagyok mint voltam.

Bár mostmár egyre több jó napom van. Néha még nevetni is tudok őszintén...néha...